Az idő

A kamasz csoport a szürrealizmussal és Salvador Dalí munkásságával ismerkedett. Az emlékezet állandósága című kép volt a kiindulópont. A festmény központi motivumai a megoldvadt órák. Ezek az órák az idő relativitását és megfoghatatlanságát szimbolizálják. Mi is megpróbáltuk feltárni az idő természetét. Az óra első felében szabadon, zenére alkottak a növendékek. Bármit, bármilyen eszközzel lehetett rajzolni. A csoportot rövid időn belül beszippantotta a feladat. Fantasztikus élmény volt pedagógusként látni, ahogy egy csapat tizenéves önmagával kapcsolódva, időt, külső teret elengedve csak alkot és alkot. Mondjuk ők mindig így dolgoznak.🥰 Nehezemre is esett jelezni, hogy vége az óra első felének. Ez az élmény fontos volt a további munkához. A belső, szabad áramlás időtlensége, szemben áll az idő korlátozó természetével. Ez a jelenség kortól függetlenül feszültséget okozhat bennünk. De az emberi lét számára a határok legalább annyira fontosak, mint a szabadság. Az óra második felében ezt a kettősséget egy harmónikus vagy diszharmónikus képi világban valósították meg a növendékek. Mivel az idő kereke sosem áll meg, a festmények is mozgásba lendültek. Fogadjátok sok szeretettel a műveket! A kamaszok számára felépített alkotókör, kéthetente szombaton 09:00-12:00 óráig működik, ahová nagy szeretettel várjuk az alkotni, fejlődni vágyó tizenéves művészeket. ❤ Helyszín: Szentendre, Teátrum Ház (Teátrum u. 3.)